Niksim

Már most kiszállt belőlem a honderű. A 2009-es első koncertlátogatásom sztornózva. A január hármas Pál Utcai Fiúk és Kaukázus buli ugyanis el lészem maradva. Nem ORTT-képes szavak tolulnak az ajkamra.

Már közel négy hónapja nem frissült az egyik kedvelt – és hamar közhelyszámba ment – mondásomat névül vevő blog. Korábban se vitték grafomániás túlzásba a srácok a posztolást, de azért néha-néha rájuk jött a megnyilvánulhatnék.

A fenti képen Niksim látható tavaly ősszel italos állapotban, túl már egy bevásárlókocsiból való kiesésen, majd taccskidobáson. Felugrottam a képen látható szeméttárolóra, hogy ott fönt de jó lesz, csakhogy arra valahogy nem gondoltam, hogy a teteje le is nyílhat, és mit tesz Isten, épp arra, amerről fel akartam jutni rá.

Lebeszéltük már korábban Arabbal meg Gitárnyüstivel, hogy míting, aztán AutoCAD meg Corel Draw továbbképzés. Előbb azonban Arabbal be a főegyetemre indexdedikációs céllal. Amíg bemegy a Bokkonhoz, addig én átfutom a Franznak visszaviendő, vaskos 70-es évek rocktörténetében a reggae gyűjtőfogalom alosztályait. Örömömre egy kivétellel mindet meg tudom különböztetni a többitől. A rocksteady kifogna velem és asszem, ki is fog még fogni jó ideig. Arab kijön az oroszlánbarlangból, mire megszólal a telefonja. Holczi az. Régi csoporttárs, már vagy két éve Ausztiában él és dolgozik. Elég hosszan elbeszélgetnek. Én addig George Clinton funkzenei Frank Zappával ismerkedem. Free your mind and your ass will follow.

Aztán elindulunk. Az első lépcsőfordulónál Arab kinéz az ablakon és mondja, hogy Vöri kisasszony tart épp az épület felé. Gyorsan lelépcsőzünk egy emeletet és már szembe is találkozunk vele. Némi trécs után ő megy be szignózni az indexét, én meg a Forrásközpont felé, hogy kivegyem a Rajz 1-5. klasszikus (és méltán gyűlölt) könyvsorozatot. Lepengetek húsz forint híján ezer pénzt a késedelmi díjakért, és már az enyémek is lehetnek ezek a bő húsz éves nyomású tankönyvek. Vöri kisasszony kint vár minket az aulában. Tovább a Nagy Lajos Gimnázium irányában a Fő tér felé.

Bizony. Mindig ugyanaz a szorongató érzés kerít hatalmába. Akárhányszor elmegyek mellettük autóval, busszal, vonattal és néha gyalog, nem tágít tőlem. Hétköznap és halottak napja, egymindegy. Az érzés villámcsapásként csap bele minden egyes sejtembe: egyszer meghalok, egyszer meg KELL halnom. Szörnyű, rettenetes, letargiába döntő élmény mindahányszor. Századszorra se tud megszokássá csitulni, mindig ugyanúgy letaglóz, földbe döngöl.

Kurvára másnapos vagyok. Én mondtam, hogy inkább hagyjuk kint a pálinkát az őrnek, de az a nagyokos Zoli erősködött, hogy ő nem hagyja kint, inkább igyuk meg mind a másfél litert. Milyen hülyeség az, hogy biztonsági okokból nem lehet pálinkát bevinni a koncertre. Én még nem hallottam, hogy pálinkával leszúrtak volna valakit. Mondjuk az is igaz, mire beértem a helyemre már ülni is alig bírtam. Szép kis biztonság. A Füst a vízenre meg már nem is emlékszem.

Az történt, hogy hazudtunk.
Azt mondtuk, hogy ha szerdáig feladjátok a megrendelést, az megérkezik karácsonyig. Ez azért hazugság, mert kiderült, hogy a helyzet sokkal jobb, ugyanis a futárszolgálat még kedden is dolgozik. Tehát annyiban módosul az ügy, a javatokra, hogy így:

A vasárnap estig (dec. 21) feladott utánvétes megrendeléseket keddig (dec. 23) kiszállítjuk. Valószínűleg. Egy számot akartok? Legyen mondjuk 93,4. Ennyi százalékos valószínűséggel kapjátok meg a csomagot, kedd estig, oszt mehet a fa alá, a Jézuska tojta, holláré.

Személyes vételezés esetén természetesen egészen kedd estig nyitva állunk.

Gyertek, konzumáljatok vidáman, és gondoljatok a jövőre. Gondoljatok arra, hogy a hamarosan bekövetkező világösszeomlás után az utcán lézengő hajléktalan csőcselék nem a plazmádért, és a házimozidért fogja kikaparni a szemedet, hanem a jó vastag pólódért, és pulcsidért.

Érti kend?

Ha nem vagy kíváncsi a vészmadárkodásunkra, iratkozz le, te:

[Itt egy link volt, ami most nem kap publicitást, mert nem tartozik a közre - Niksim megj.]

De inkább ne.

Ez egy ilyen Rolling Stones-rajongó macska. Mindig ilyen kiöltött nyelvvel flangál. Legutóbb is ott napozott a sápadt őszi fényben, mire a nővéremmel nem bírtuk megállni, hogy el ne kezdtünk rajta röhögni. Előbb csak kuncogva, majd gurgulázva. A macska meg nem értette a dolgot. Azt talán igen, hogy rajta derülünk, de azt láthatólag már nem, hogy pontosan min. Nem mondtuk el neki.

A Zsidó világösszeesküvést sajnos nem áll módomban támogatni, Polgár Tamást viszont nagyon is. Vettem tőle őt pólót. Végre volt, illetve van újra Anti-Che poló ezzel az ajánlással: „Elég gáz, hogy a sok kis hülye mind egy idegen kommunista pofájával a polóján rohangál. Tegyük helyre a dolgokat.” Szóval Petőfi Sándor a mi saját kommunistánk. A Zöld Párt jelöltje sajnos már pár éve beszüntette a „Tenyésztésre nem javallott” feliratú polókat. Talán az az idő is eljön ismét.

Alapos médiamustrával kezdődött, majd zenehallgatással folytatódott. A Pitchfork, a kősznob, de (vagy ezért?) roppantmód tájékozott ízlésű amerikai zenei portál által összeválogatott 1977 és 2006 közötti ötszáz legjobb dalba merültem alá. Vagyis abba, amit a nem túl sok megosztótól letorrentezhető 3,4 gigányi dalból eddig leszedtem. Furcsa egy listán látni Brian Eno 1/1 című, bő 17 perces ambient alapművét, Chic Good Timesát nyolc percben meg mondjuk Lou Reed 11 perces Street Hassle-jét. És még csak a lista első húsz dalából szemezgettem.

A buszon a The Zombies Odyssey And Oracle című 1967-es klasszikus beatlemeze volt az útitárs. Már vagy sokadszor hallgatom újra. Nem könnyű vele egykönnyen betelni. (Fura mondat!) Pár napja megnéztem róluk egy fotót, amin az öltönyös-jólfésült stílusban pózoltak. Azóta is igyekszem elfelejteni, hogy az, ami ennyire tetszik, azt ilyen küllemű emberek művelik. A méret, a csomagolás és a tálalás módja igenis sokat nyom a latba! Hülyeség, hogy nem!

Beérkezve Szombathelyre, az első utam a Berzsenyi Dániel Könyvtárba vitt. Visszakerült a kölcsönözhető állományba Polanski Kés a vízben és Godard Alphaville című filmje meg az Amorf Ördögök Pokoldiszkó (1994-2006)-ja. Múlt szombaton vettem ki őket, amikor annyira elegem lett a családomból, hogy inkább feljöttem a megyeszékhelyre, hogy barangoljak egyet a városban, és egy energiaital társaságában elolvassam a Magyar Nemzet Magazinját. Ezúttal a további hiánypótló akció keretében Polanski Iszonyatja és Buñuel A vágy titokzatos tárgy című filmjeik kerültek hozzám. Se a tegnapi, se a mai éjszakai mozi nem kínálkozik könnyűnek.

Pénteken benéztem a körmendi könyvtárba. Beadtam dr. Kende Péter könyvét. A doktor előtag kamu, azaz megegyezésből van csak a másik Kende Péterrel. A könyvtárosnői kérdésre, hogy vinnék-e most valamit, mondtam, hogy Horn Gyula önéletrajzát lennék szíves, ha lenne szíves. Nézte a monitoron, hogy mi a választék az 1994-98 közötti magyar miniszterelnök nyomtatásban megjelent műveit illetőn. Mondta, hogy van egy könyv 1991-ből. Én erre csóváltam a fejem, hogy az nem az lesz, amire én diszkréten vágyakozom. Szkrolloz lefelé, majd az 1999-es évet említi és az „Azok a kilencvenes évek…” címet. Bólintok. Telitalálat.

Odafelé belevágja jó csattanósan a visszahozott kötetet a könyvkihordó kétszintes kullóba, aztán hamarosan visszaér a kívánt kötettel. Ez az?, kérdezi. Ez az, válaszolom. ha nem is direkt módon, szemtől szemben, de le vagyok kommunistázva és emeszpézve. Kádár-érás szimpátia, visszavágyódás a rendszerváltás előttre (amikor legkésőbb is maximum 9 éves voltam, mi több, nem is arról szól a könyv), szexuális aberrációra való gyanú. Akárha pedofil buzi volnék sorozatgyilkos aberrációval.

A bejáratnál állta szinte végig a Kispál-koncertet. Nem vittem túlzásba a ráindulást, egy sörrel tuningoltam föl magam, de azért vasárnap reggel fájt a derekam. Öregszem, vagy mi. Néhány éve is csak nagyon nekivadulva voltam az, aki nagyon nekivadul. Ez persze többnyire utólag derült ki.

Szóval Kispál és a Lovasi feat. Dióssy koncert. Néha besétáltak a morc szekusok és a dohányzókat kitessékelték az épület elé. Engem jozingékkal jóval korábban szerencsére be, miután Prieger Szabi szólt az érdekünkben. Olvasván Médlin cikkét from Vaskarika, hogy nála is volt hasonló incidens, felmerül a kérdés, hogy kik voltak azok a beavatott spanok, akik tudtak arról, hogy fel kellett volna előre iratkozni. Vagy Lovasiék vitték kissé túlzásba a bebiztosítósdit? Ahogy rápislatottam, volt ott vagy húsz név. Ki a makkon nedvesítője, de tényleg?

Amúgy a koncert tényleg faja volt. Már a még az épületen innenen jöttek rénszarvasos agancsú lányok, mi több, egy elég részeg küllemű hajléktalan fickó is bepróbálkozott a beengedő embereknél, majd visszakozott. Belebotlottam az Esterházy-felolvasás Semmi művészet pólós lányába (wow!, bár jó lett volna érteni a töredékét is annak, amit mond). Utólag kiderült, hogy Shelly néven ír a régi Szigetre látogatós haverom húga a Vaskarikára (Rónai Andrást idézve!), mondja is a koncert közben, hogy Lovasiékról úgy is tudna, ha nem lenne ott a koncerten.

Ottalvás szempontjából a kevésbé régi, bár eléggé olyan haverom garzonja egész okés hely – volna, ha félméterenként nem fejelnék le egy szobasarkot.

Nézem a Diggiemanes koncertre vonatkozó vaskarikás cikket. Vidaotone, Deego kapcsán Gyurcsány őszödi beszédét – ha áttételesen is, de – igazságbeszédnek emlegetni? Ne púposkodj már ilyesmivel. „Húzd ki magad és mutass példát!” Ez még Tóta W. Árpádnak, Nádas és Esterházy Péternek is kényelmetlen hacukának bizonyult. Tilos Rádiót emlegetni 2008-ban? Emlékeztek Barcs Miklós képére, amikor egy csirkét mutatott faszközelben, majd ugyanazt a csirkét immár ugyanazzal a nem is kicsi fasszal töltve? Melyik virágágyásba szarjak most én ettől?

Deego aka Diggiemanre – érvényes – társadalomkritikát rákenni nehéz ügylet volna. Spangli, buli, nők, az megy neki istenesen, ám a felszín alá hatoló mélysége nincs a dolognak. Nem is várjuk el tőle, hogy legyen. Nem azért szeretjük.

Harle, ti most tényleg politizálni kezdtetek?! (Update: beszéltem vele a tegnapi Kern András előadás előtt és szőrszálhasogatásnak nevezte, hogy megtaláltam és így kipellengéreztem a cikkbéli részt. Ezen bejegyzés ugyanis a régi blogomon megjelent, majd levettem. Házi nyúlra nem lövük alapon nem az ALON-os blogon kezdek bele mások csócsálásába. Amúgy valahol jogos a kritika, de ezt nem hagyhattam ki. Némi derű nekem is jár.)

Rába Adrienn nyugatos újságírót bármennyire is bírom (fránya hormonok!), a feléig se jutok a Kispálos cikke olvasásában és bár tudom, hogy filozófia szakon végzett, már csóválom is a fejem, hogy jaj, mit vétettem, hogy nekem ezt kell! Az internetes újságírás nem egyenlő a posztmodern "regény"-írási szemlélettel. Nyelvileg és játékosság szempontjából amúgy nagyon érdekes szöveg, csak cikknek túlspilázott.

Kicsi az ország és sok benne a szombathelyi kötődésű ember. Soós Csaba mellett a Wan2 (főleg) zenei magazin másik gyakran publikáló betűvetőjére is rábizonyítható ilyesmi. Ha épp tíz éve a fővárosban is él, az öccséről nem tudtuk, hogy az ő öccse. Mindent összevetve, Szombathely kiváló trambulin a továbblépéshez. Az interjú elvileg a Kimozdulóra került volna fel, aztán mégse. Hanem mert tényleg érdekes, így került ide, a saját blogomra.

Meghallgatva ötödszörre a lemezt, kettőnél több továbbjutó is akad. A Szia még bőven körön belül van, de például a nyitó Jazz, hogy az miről szólhat, azt mindmáig nem sikerült kiderítenem. A kezdésről nekem mindig a Derrick sorozat filmzenéje jut eszembe meg egy régi ős-Bikini szám. Egy haveromtól kiderült (neki írtam tulajdonképpen ezt a levelet), amire én még nem figyeltem fel, hogy Szűcs Krisztián énekesből a koncerteken a számok végén ez a szó bukik ki öntudatlanul, de ez sem volt sok segítség. Pedig a jólértesültek magabiztosságával kezdtem hallgatni.
Kereplő: Népzenés ízeivel se szövegileg, se zeneileg nem kezdenek semmit, hallgatom, és - már megint - nem értem, minek ez a szám, miről szól. Merő hablatynak tűnik. A népzene hülyére vétele (lásd még a Goulash Exotica dolgait), gondolattalan továbbgondolása bosszantó tud lenni.
Magyar Világsztár: Már elsőre is tetszett, tud popszámként működni, aszpirinmódra. Ilyen kéne még sok. Sörös kedvvel szívesen danolja az ember. A Mától nem számolom lassú is rendben van.
A Hullik a zápor témáját már vagy hússzor hallottuk a HS7-től. A "Házak a sínek mellett. Cselédrózsaszín. Bilizöld álmokat álmondják, a világ meg kattog odakint" sorok viszont jók. Ha a többi közhelyes is. Viszont a dal nagyon adja magát. Garantálhatóan koncertsláger lesz belőle.
Zombik fényes nappal: "Az élőhalottak nem a temetőben hálnak, hanem a boltban keresik az élet értelmét"? Egy 16-17 évesekből álló punkzenekar ír hasonlókat.
Ne menj vissza: Ez a másik kedvenc. Klassz fejringatós nóta.
Paradicsom: Lásd kettővel fentebb. Az ilyen környezettudtaosság felé hajló témákban a Kaukázus kategóriákkal jobb!
Távolság: Ez meg mintha egyenesen nekik szólna. A jó, a rossz és a semmi. Meg a gumipróféta. Van egy olyan számuk, hogy A jó, a rossz és a kreatív, azért gondolom mindezt! Ejnye! Bár lehet, hogy ezt csak én beszélem bele.
Fél lábbal a zsírban: Már a címe is borzalmas. Ilyet az Irigymirigyék sem engednek meg maguknak. És a számot megint nem értem, hogy miért, minek és miről. Kéne valaki külsős a zenekar mellé, aki megmondja, ha puszta tanácsilag is, hogy ez nem oké, srácok, ez fönnakad a szitán.
Egoista: Ez a dal eddig valahogy elsikkadt. Talán az első hallgatások kellemetlen élményei miatt nem maradt erre elég figyelem. A számvégi delfint emlegető részig igenmód bejön. Érdekes ez a visszhangos rész.