Majdnem Zala megyéből utazom fel a vasi megyeszékhelyre. A CD-lejátszóban a sznobériával is megvádolható Pitchfork zenei magazin 1976-2006 közötti zenei időszak alapvetéseit dokumentáló 500-as dalparkja, onnan is a 389-es sorszám fölöttiek. Amint lekapcsolja a sofőr a beltéri lámpákat, különösen nagy élmény fejhallgatózni, legyen akármilyen zene is a soundtrack. Zsongatón álmosító búgás az alapjárat, tűznek el mellettünk a szemből jövő személyautók és kamionok, a test érzékszerveinek szokott százalékos leosztásáról a fülre helyeződik át a hangsúlyt.
Erre harmadik számul a derült égből becsapkodnak a villámok, fasza bólogatós, szellősből zúzósba váltó metál a menü (Refused: New Noise), majd az akadozó lemezlejátszás hangjaiból tekeredik elő valami törzsi ritmusokra épülő, sajátos gitárzene, valójában angol nyelvű, de távol-keletinek hangzó 13 perc (Boredoms: Super Shine), aztán valami, a lefojtottsága ellenére is sejthetőn kitörni akaró és persze ki is robbanó gitárnyüstölés (Mogwai: Like Herod), ami mikor megmutatja a valódi jellegét és lecsillapszik, úgy 6 percnél járunk, de újabb kör jön, még egyszer ennyi repeta. Aztán a jeles Sonic Youth-tag, Jim O’Rourke danolászik egy tábortűz körüli egy szál gitárosat (Halfway To A Threeway), hogy a Sigur Rósnak adja tovább a stafétát úgy tíz percre (Svefn-G-Englar). Ezt követően mi más is jöhetne kontrapontul, mint egy csilli-villi house-muzsika: a Daft Punk mindenki által ismert One More Time-ja, és ha már elektronika, akkor csavarintva egyet a képleten, a Radiohead-től az Idioteque.
Vagyis… oké, az utolsó kettőig és továbbiakig (sorrendben, The Avalanches: Since I Left You, Broadcast: Come On Let's Go, Aaliyah: Try Again, Justin Timberlake: Cry Me a River, Vitalic: La Rock 01, Paperclip People: Throw, Kylie Minogue: Love At First Sight) már csak a vonaton érek el. Fél kilenc után valamivel ugyanis az Ady téren köt ki a hajóm. Irány Olad és a második Átjáró tehetségkutató első állomása, ami valójában a második, de a Körmendre tervezett elsőre csak ketten jelentkeztek, így az elmaradt.
Az OMK alias SIC közelében a szembejövő középiskolás csoportok alapján belém költözik a negatív előjelű sejtés, hogy valami itt nem kóser. Különösen akkor érzem ezt, amikor az illumináltságot is kezdem látni rajtuk. Két srác egy erősen dülöngélő csajt navigál az irányomba. Mikor a közelükbe érek, hallom, ahogy az egyik srác mondja neki, hogy „mindjárt itt a Gyöngyös”, majd felnéz, rám, mire hozzáteszi, hogy „na nem ő”. Nagyot derülünk mind a négyen a dolgon.
Az OMK alias SIC utcájába befordulva már egyértelmű a dolog: mind gyalog, mind autóval, de mindenki abból az origóból tart elfele, ahova én oda. Két lehetőség villan be. Vagy nagyon kiderült valami technikai cuccról a működésképtelensége és az stornózta a bulit, ami alig valószínű, vagy tekintetbe vétettek a tinédzserkorú ifjúság és a gardedámi kör közös szórakozási szokásai és azért az ez. A portán üdvözölnek, hogy elkéstem, de remek buli volt, a vaskarikásoktól szerváljak képeket és írjam meg, hogy mennyire. Ekkor már röhögök az egészen, mondván, ugyan ráírhatták volna a plakátra a kezdési időpontot, mert az mintha lemaradt volna róla, de sebaj, majd legközelebb. Hegével le is beszéljük, hogy jövő héten a sárvári megmérettetésre együtt megyünk. Sőt azt is beígéri, hogy az épp alig valamivel azelőtt véget ért buliról másnap délután küldi az infót, mi több, némi kommentárt is a hat zenekar mindegyikéről. Előre is köszönet érte.
A vasútállomás felé még belebotlok a gyöngyösös hármasba. Ahogy elmegyek mellettünk, hallom, hogy nagyot derülnek a dézsá vűn. Néhány perc híján lekésem a vonatot, de legalább vehetek két Borsodi Bivalyt, amit a következőig hátralévő egy órában be is tolok egy Mars szelet és egy mogyorós csoki kíséretében. Főleg üdvözölendő, hogy már ekkor bent áll az űrsikló a kettesen. Felszállás, el a vonat végébe, nekivetkőzés, kényelembe helyezkedés, fejre hallgató, benne a fentebb említettek. Mígnem úgy fél óra után a mellettem nyíló vezérlőkabin és a burkolatot kint felnyitva elérhető sugárhajtómű között izgatottan szaladgáló szerelők meghozzák az ítéletet, amit a MÁV-szóvivővé előlépő kalauzlány tolmácsol az irányunkba. Egy kukkot se hallok belőle, de mert mindenki szedelőzködik, hát én is elindulok velük a kettővel hátrébbi űrsikló felé. Nekem ott is jó, csak vigyen haza. Tolatunk valamennyit Pest felé, aztán ismét előre, immár a hármasra.
Fél tizenkettőkor már otthon vagyok.
