Van ez így. Kedvem volna írni, de nincs miről. Na, nem mintha ez bármikor is zavart volna, mikor nekiálltam a billentyűket verni. Nem véletlenül szól a klasszik posztmodern irodalom és betűvetés arról, hogy mi az azt éppen író író viszonya az éppen írtakhoz. A kelgyó enfarkába harap, ugye. Következzék hát egy újabb – eredetileg egy bekezdésnyi hosszú – részlet a trilógiából, ami az Abszolút függőség címet viseli. (Ígérem, lassan újra nekilátok az írásának. Sztornózok blogot, fölös piálásokat és valamennyire a baráti körömet is negligálom.)
"Benn a szobában Bogen hervadozó feje fogad, a természetes környezetében olyan jellegzetes levélzetű kendertől teljesen belazultan. Ha fejjel lefelé álló apacsavar volna, egy óvatlan pillanatban magától tekeredne ki egy földre pottyanást, majd ottan egy oldalra penderedés erejéig még hatna rá a rigorózus egzaktságú fizika. Ő egyébként éppen úgy van vele, mint általában mindennel, hogy a monitornyi fényű szobában befekszik a tájba, hogy jól telenézze magát vele, ami, valljuk be, igencsak testhezálló feladat számára, alkatánál fogva módfelett alkalmas rá.
Szeptembertől Foxyval egyetemben olyan, a koleszéletnél némiképp költséghatékonyabb albérletbe cuccolnak át, ahol Árpival és egy negyedik taggal (Tito) közösen viszik a háztartást. Ugyanakkor ezt az is kívánatossá teszi számukra, összeegyeztethetően a belső hajlandóságaikkal és a költözés súlyponti apropójául szolgálva, hogy a hanyag semmittevés közepette az esetenkénti nem-szívás mellett a 95%-os rendszerességű szétmarcangolt és dohánnyal összemixelt gyepes bacchanáliás matinédélutánokra nyílik tengernyi alkalom. Továbbá a koleszszobába való visszakeveredés negyedórányi procedúrájának sem kell kitenniük az elkövetkező idők során visszavonhatatlanul lehasználttá füstölődő rövid távú memóriájukat és a regenerálódásra kevéssé hajlamos csatolt részeit. Persze furtonfurt, valamennyi számbajöhető víkend, főleg nem mindkét nap alkalmával a kettes körgyűrűn járni sem tuti frankó.
És itt nem hagyható szó nélkül a sok pökhendi eufória-buzgalmú, akik részéről asse karmoltatik, hogy ki fia borja a CD-iket tekintve előbb fém-, majd a hetedik kiadványtól kezdve „biológiailag lebomló” tokú Chain reaction címke a stílusközelítésül „deep” előtaggal ellátott hipnotikus, elmosódó komponensfelületű house vagy trance zenéivel. (Csak ne volnának olyan elnyűttek ezek a jobb sorsra érdemes terminusok!)
No igen, ha csak ennyiben merülne ki az előírt szabvány szerinti haladásuk. Heveny bogyómentességükben folyvást sápatagon tekingetnek körbe, hogy aztán az immáron közkeletű aszimmetrikus információ-eloszlást példázva, rajtaütésszerűen szegezzék neki a kérdést az embernek: holtziher-e a tökély fokára emelt, a másiktól vegytisztán elkülöníthető nyugalmi állapot, nem volna-e beteljesedni kedve a szívem vágyának: beszédkényszer, feldobottság, kitáguló pupillák, fokozott anyagcsere, izzadás, szájszárazság, időnként friss levegőn pauza, déltájt alvászavarok, felhangoltság közbeni szemléletformálás, vezetettség, befolyásoltság és manipuláltság élményének hangsúlyossá válása, zenére végzett ritmikus mozgássorsok, lehetővé téve a színérzékelési modalitások iránti fokozott érzékenységet, fura érzet, hogy délelőtt az nyugis utcán üresen pörög a hinta, mégis kontrolt gyakorolsz felette, befelé éled ki, adott időre átalakul a személyiségstruktúra, vissza valami istentől elrendeltetett örök körforgásba, tudattartalmak örömáradatoktól való elözönlése…
Kérdezi, miközben az én közérzetemhez, tudván tudom, nem férhet hozzá a bánat, a majdnem állandó és anyagmentes pozitív hozzáállásom miatt is. De legfőbbképpen az okból, hogy akad célom, az egymástól elütő személyiségstruktúrát igénylő-kialakító beteljesüléseim, hasonlatosan az agyféltekékhez, eszményien megférnek egymás mellett. Írom a könyvemet, aminek az is akadhatna címüél, hogy Irédy Dénes tanulóévei, dedikálva Pinezits Annának, aki a kérdezőbiztosom és a haversági körének a mások által elnyűtt, eredetileg konfekciós vonásokból összefércelt popmenyecskéivel szemben egyetlen csillagtávnyi lépéselőnnyel bír: létezik."
