SomLajossal ülünk kora délután Szemiék házának konyhájában. Immár önjárón és már alig fejfájósan. Korhely levest falatozunk épp az asztalnál. Szemi fent molyol valamit az emeleten, a szülei ismét elmentek valamelyik rokonhoz látogatóba. Tegnap is elvoltak, de még mielőtt mi hazaértünk volna a Fő térről, elaludtak. Mikor meg mi fölébredtünk, akkor már ők nem voltak a házban.
Mivel a mosógép szörcsögése és sebesség-, illetve funkcióváltásai háttérzenének hamar unalmassá válnak, SomLajos előveszi a néhány hete jussolt mobilját. A kis készülékben rejlő megannyi lehetőség közül a világvevő rádió általi zenekeltésre indulunk rá. Kambodzsai adót nem találunk, izraelit és valamilyen számunkra ismeretlen nevű afrikai országot képviselőt viszont igen. Nagyot derülünk rajta, hogy milyen kicsi a világ. Egy ilyen pakli kártyányi méretű ketyerével befogható sok száz rádió. És ki se kell mozdulni az otthonodból. Továbbkeresgélünk „az ott biztosan nem szeretnél élni országok” nevei között. A koreain valami new age zongorás háttérzenénél tesszük félre a mobilt, hogy ez okés, együnk hát.
Pár másodperc után mindketten összeráncoljuk a homlokunk. A koreai rádión Demjén Rózsi Hogyan tudnék élni nélküled? című dalának átirata szól. Mire SomLajos megnézi, hogy ki az előadója: Havasi Balázs honfitársunk. Másnap a fő téri Smach bejáratán mutatja, hogy ez az a csávó.
****
Ebéd után, immárott a délután idusán (ha van neki olyanja és nemcsak a március hónapnak) beindulunk a városba. Előbb azonban megcsodáljuk Szemiéknek ilyen zizis, mogorva időben is a szabadban élő nyulukat. Amint közelebb megyek, hogy megnézzem a bolyhos, nagybundás őkelmét, miközben almát rágcsál, a látómezőmbe kerül a kerítésen túl még két másik fajtársa is. Épp egy perce derülök rajtuk, hogy mekkora szép, simogatnivaló gyönyörűség mindhármuk, mikor a szomszéd páros megszaglássza egymást, majd géppuskalövés-tempóban reszelni kezdenek.
Másnap Szemi illúziórombolón megvallja, hogy kan nyúl mind a kettő. Én persze nem hiszek neki. Ha meg mégis, hát egészségükre.
