The spring is here. Annyira here, hogy mindjárt kettő is jár belőle. Meg persze egy farok is, ami dagad. Tisztelet a kivételnek, de főleg a bókok özöne. És ha esetleg meghívhatnám egy forró csokira ebben a kávézóban, az nagyon boldoggá tenne. A rímes poézis Menyhárt Tamáshoz hasonló bajnokai azonban csak néhanapján ilyen lényeglátóak. Többnyire olyan, képzőművészeti ambíciókkal megvert, idegesítő faszok, akiket az ember a saját letépett karjukkal verne agyon. Erre teljes joggal írhatnák az újságok, hogy önkezűleg vetett véget az életének. Nincs bosszantóbb a romantika zsenikultuszának szellemében élő kreatív embereknél. Főleg ha azok valójában nem is kreatívak, csupán szimplán irritálóak. Legutóbb a szombathelyi Voler Mouche-koncert után akadtam össze két ilyen díszpinttyel. Pedig hülyének lenni mindig is ciki volt, és ma is az.
Akkor inkább már a megmondástól, a tudatmódosítástól és a világmegváltástól egyaránt ódzkodó twee popperek. Nekik amúgyis a tavasz ismételt beköszöntével jött el az évadjuk. A Belle & Sebastian meg a Szívek szállodája nagy dózisban. Vagy akár a Nouvelle Vague is lehet a háttérzene (a szakértők meg majd jól megmondják, hogy nem szakértek). Felnőni képtelen, szende, idealista és a szerelmetes kedvüket reménytelennek megélő naivak és naivák brancsainak zenéi. Olyanoké, akik kötött pulcsit hordanak, a mostani rekettyésjáró remek időben pedig idéltlen mintás ingekben flangálnak. Csakhogy tudhatnák: örökre 17 évesnek maradni nem menő.
Dizájnilag némileg javítana a helyzeten egy-egy menőbb póló. De mert a házibulikon soha nem a hűtő közelébe ülnek, és sem a biológia, sem a dögös muzsika, sem a nyílt érintkezés, sem a történelem nem köti le őket igazán, így hoppon maradnak. Néhány éve dívik egy új hobbijuk is, amihez tőlük szokatlan kisajátító kedvvel nyúltak le egy olyan kifejezést, ami a mai értelemben vett könnyűzene kezdeteiből származik, a hipszert. A szélessávú internet, a fájlcserélők, a torrent oldalak, a zeneblogok és a YouTube megjelenésének köszönhetően immár új jelentéstartalommal bővült ez a szó.
A társadalmon kívüli, annak a megcsontosult rendjén változtatni akaró, a kábítószerekkel bizalmas viszonyt ápoló, nem ritkán homoszexuális és irodalmi megnyilvánulásokban önmagát kifejezni kívánó beatnemzedék forog a sírjában. (Csak annak az átkozott Hobónak a lelkét nem bírja visszavenni a Teremtő.) Manapság ugyanis az említettek ellentétjébe fordult át a leírás. Kertvárosi, középosztálybeli, konszolidált, ámde a zenében, a filmben és a világ virtuális történéseiben az up-to-date-nél is up-to-date-ebb on-lányokat és többségében a szükséges informatikai tudás minimumával rendelkező geekeket jelöl a hipszterség. Ne is bogozzuk tovább a témát, ennyi elég is annak belátásához, hogy twee poppernek lenni nem menő. Legalább annyira ciki, mint hogy én most itt ülök a monitor előtt és ezt a bejegyzést írom, miközben a napfény épp elérte a hátam vonalát.
Aztán itt van még a tavaszi fáradtság is. Gyurcsány Ferenc is megfáradt, majd balra el. Bajnai Gordon meg befáradni látszik az ajtón. A tüntetőkön viszont semmi jele az ilyesminek. Ők láthatólag nagyon is prímán tudnak koncentrálni a miniszterelnökségre. Idegesek és ingerlékenyek persze, de van rá megoldás. A Molotov-koktél helyett ajánlottabb a vitaminbomba; a zöldségek, gyümölcsök és tojások dobálása helyett az érintettek akár meg is ehetik legalább minden másodikat, ami a kezük ügyébe kerül. Nem bánják meg, az egészségük feltétlenül meghálálja.
A szervezett, akár egyesületi körben végzett megmozdulások ugyancsak segítenek fölébe kerekedni a kedvetlenségnek és a motiválatlanságnak. A kormányellenes jelszavak csoportos skandálása meg nemcsak a tüdőnek tesz jót, hanem a csapatszellemet is erősíti. Minden természetgyógyász javaslatai között szerepelnie kellene. Azonban az ilyen összeruccanás után sem szabad elhanyagolni a testi szerelmet. Hazaérve zuhanyzás, majd a kiadós alvást megelőzően egymás kényeztetése következzék. Mindez persze fél pillanatig sem jelenti azt, hogy a tavaszi fáradtság menő volna. Ciki. Mintha valaki a menstruációt hozná föl érvnek a cölibátus ellen.
De legalább a meteorológusok végre nem egy mindenféle felhős ikonokkal telerajzolt Magyarország-térkép fölött matatnak, böki ki a többség. És az miért jó nekem, kérdezek vissza a vizsgaelnökök szigorával. A globális felmelegedésből fakadóan kapásból húsz fok fölé robban a hőmérséklet. Minden, amit Cseh Tamás a Rajtammaradt télikabát című dalában megénekelt, nap mint nap betesztelődik rajtunk, tömegközlekedő férfiakon. Félpercenként rádöbbenünk, hogy mennyi hosszúcombú tinédzserlányról jut eszünkbe olyasmi, amit ha a testnevelő tanára volnánk és egy alkoholmámoros alkalommal elmesélnénk egy pletykásabb kollegának, főleg kolléganőnek, jobban úgy járnánk, ahogy a tavasszal naponta úgy háromszor gyurmázott bránerünk: kicsapnának.
Ha meg történetesen barátnőnk, feleségünk (a nem kívánt törlendő, vagy legalábbis jobb, ha nem tud a másikról) van, szóval ha állandóság kényeztet minket e téren, akkor is csak a bajok forrása lehet a tavaszi bimbóbimbózás, testhez simulás és hogy mennyire tapintatlanok ezek a lányok. Minkét értelemben. Hiába is magyarázod a kedvesednek, hogy csak egyvalami állandó, a változás, meg hogy a hormonok tőled független munkája és a génjeidbe táplált vadászösztön, szikrákat fog szórni a szeme már az első alkalommal, midőn észreveszi rajtad a stírölő kedvedet a köztéri sétátok közben. Főleg ne tréfálkozz vele, a humorérzéked ezúttal csak olaj lesz a tűzre.
Sztriptízbár az egész világ és potenciális vágykeltő benne minden 15 és 45 éves közötti nő. Az ilyes sziporkákat tartogasd csak a haveroknak. Ők néhány italmeghívással fogják értékelni a leleményességed. A nőd előtt csak a látványos, beismerést sugalló magadba szállás hozhat felmentő ítéletet. Így otthon akár kufirc is lehet jussod. Van egy régi vicc, ahol a régóta együtt élő házaspárnak nem megy a szex. Csak fekszenek egymás mellett, és szótlanul a plafont bámulják. Neked se jutott eszembe senki, kérdezi kisvártatva a feleség. Én mondom, neked eszedbe fog: egy kiadós csoportszexre való nő.
Nem lehet hát kétséges az ítélet. A tavasz a szélesvásznú giccs évadja. De olyané, ahol a főtéri kávéházban The Boy Least Likely To- és Aberfeldy-dalok szólnak, a teraszon a barátnőjük/feleségük mellett ülő férfiak agyában bevégtelenítetten pornófilmek mennek, három utcával odébb pedig egy Petőfibe oltott Che Guevarát várnak a menete élére a tavaszi fáradtságtól szabadulni vágyók. Rossz vége lesz hamarosan a dolognak, érzem, egészen konkrétan: a nyár.
