Új blogot indítottam közörömokozásul. Nem is kissé prosztó a stílusa, de engem szórakoztat, úgyhogy szerintem mások is így lesznek vele. Vagy legalábbis lesznek olyan mások is, akik nem én vagyok, és tetszeni fog nekik. Zene a témája és amolyan ízesen beszólogatós kedvű zenei bloggerkedés, erős parodizálós kedvvel. Mostanság belőlem épp ez jön elő legkönnyebbül. Aztán majd kiderül, hogy meddig és milyen gyakorisággal lesz kedvem az ilyesmihez.
Ne keseredjenek el azok se, akik sok százan, még több ezren a Niksim blogot szerették meg vizitálni. Itt is lesz néha frissület, hamarosan például egy háromrészes összeállítás következik. Olyan, ami nem fér bele a Nem erre baszik a magyar blog úgymond profiljába.
Vagyis így a tavasz hamarosti beköszöntével paralel módon pezsgés, orrtúrási és betűvetési hajlandóság vett erőt rajtam. Vidám hely az élet.