A tegnap kaptam Joós Tamástól egy e-mailt, hogy ne poénkodjak már ilyen elegánsan célratartott módon a nevével. Előszörre meg is lepődtem, tévedésre gyanakodtam, aztán megírtam ezt a bejegyzést itt alant és be kellett látnom, hogy igaza volt. Tényleg jó vagyok az ilyesmiben. Jár a vállveregetés.
Bajnai Gordon, leendő magyar miniszterelnök. Ó, mily nemes csengésű névelmény ez, névélmény szavanként is, de főleg együtt – igazi francőz ízzel az asszociációs mező túloldalán. Ám figyelmeztetjük a pénzügyes urat a maga 600 milliárdos ajánlólevelével, hogy akárhogy is vetné el a sulykot, hiába is sulykolja majd, hogy az ilyes étek vétek, nagyzolási hóbort, megalománia, mi nem, nem és a jövőbeni mostoha sorsunk ellenére sem szokunk le róla. Ha a fene fenét is vacsorál, mi meg olyan rohamokkal végezzük, mint most az udvarban az az idegbeteg pulyka, amiből készül, akkor is Gordon Bleu kerül a vasárnapi díszterítőre.
Torkos Matild, a Magyar Nemzet újságírója. Elképzelem, hogy mennyit szopathatták ezzel a névvel a középiskolás éveitől kezdve. Vagy ahogy a barátja, férje, alkalmi partnere az orális kényeztetése után tettetett fölháborodással odaszólhat neki: „Olyan torkos vagy (ma), Matild!” Ennél már csak az a szituáció lehet derűt keltőbb, amikor a HírTV-n erre a linkre kattintunk: A nap vendégei: Torkos Matild, Reisz Terézia. Csak azt sajnálhatjuk, hogy nem az utóbbi tesóját, a Reisz Gézát kérették be csevegni.
Kovátsch Gamma Bertalan, alias KGB, a Tirpákbokrétás bloggere. Persze, hogy felvett név és még ennél is perszébb, hogy akár több polgári név is lakozhat mögötte. És feltehetőleg lakozik is. A For a better Tirpákbokrétás alcím elárulja, hogy a Nagy W van szopóágon, az ő Fikanikjait próbálják elsüllyesztgetni e derék gerillaharcosok, az viszont elsőre nem tiszta, hogy náluk olyan gyakran használt Fospumpa means Fidesz. Tóta Árpádunk amúgy nem igazán díjazta a dolgot, hogy a blogján ez a sokidentitású nyikhaj meg a többi többiek bőszen őt vették célba az irónia nyílvesszejével. Azért lett Magyarlandből a sokkal találóbb Tirpákbokrétás e rezervátum, amiben ugye, kirándulnak, mint a bölények.
Herényi Károly, MDF-es… akarom mondani, független politikus. Akárhányszor meglátom, hogy írva vagyon vagy a fülembe cseng ez a név valahonnan, reflexből mindig az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy „Miért nem akkor már Merevfasznyi Károly?” És persze soha nem kapok választ a költői felvetésemre. Ha legközelebb, azaz 2010-ben sajtótájékoztató címén összezárnak vele egy szobába, a meeting végén istenuccse nekiszegezem ezt a firtatást. Ki tudhatná jobban, mint ő, aki leélt már vele cirka hatvan évet?
Pokol Béla, egyetemi tanár. Nem, ez nem a Tirpákbokrétás blog egy másik állandó szerzője, hanem egy egykori kisgazda politikus. Egy sztori jut eszembe róla. A főegyetemen, ahova bejárogattam pár éve, ott tizedelte a leendő (és főleg az arra esélyes) kollegáit egy matektanár Mészáros Menyhért néven. Vizsgaidőszak idején mindig jöttek le az elkenődött fizimiskájú pingvinjelmezesek a klubba, hogy elkaszálta őket a Mészáros. Indul a mészárszék – vált szállóigévé köztük a mondat. Gondoljuk csak bele, ha Dante Isteni színjátékának hősét nem Vergilius, hanem Pokol Béla kísérgetné a túlvilágon, mindjárt tényleg az lenne a műfaja is, ami a mű eredeti címe: Komédia.
Kasza Tibor, népszerű zenész, énekes. Gyerekkori csúfnevén: Tokaszalonna. A nomen est omen legszignifikánsabb esete. Sikált, kaszált és lécelt. Ennek az első terepe a Crsytal „zenekar” volt, amiben a bátyjával, Kasza Gáborral meg a tüneményes Lajtai Katival termelték tele a bankszámlájukat dellával. Mostanság meg az első szólólemezén (Ha egy férfi igazán szeret) utazik valami hasonlóra, tettestársak hiányában persze a közbeiktatott a hármas szorzóval. A csávó honlapjára kattintva az első dolgom leállítani a zenét. Sikerül. A „zenelejáttszó”-ba az „Akarod-e mondd” című dalt töröm bele. Nem kell sokat gondolkodnom a válaszon. Rögtön a képernyő jobb felső sarkából felém incselgő ikszre bökök.
